Szlovéniai turisztikai ágazat helyzete és a magyar-szlovén turisztikai kapcsolatok alakulása

A szlovén GDP 12%-át (2018) biztosító turisztikai szektor Szlovéniában is a válság által leginkább sújtott ágazat, talpra állása 5 évig is eltarthat.

 

Az ágazat megsegítésére várhatóan év végéig meghosszabbítják a munkahelyvédelmi intézkedéseket és bővítik a támogatások körét. A gazdasági miniszter a szektor átalakítását és új termékek fejlesztését segítő intézkedések bevezetését sürgeti: belföldi turizmust segítő „utalványok” bevezetése, tömegturizmus helyett előtérbe helyezve a fertőzések elleni biztonságot, nyugalmat, fenntarthatóságot és magas hozzáadott értéket. Kiemelt fontosságú a határok mielőbbi megnyitása, támogatnák az egységes uniós iránymutatást, de a szomszédos országokkal mielőbb kétoldalú megállapodásokat szándékozik kötni. Az ügyben az illetékes szlovén miniszter május 18-án telefonon egyeztetett Szijjártó Péter miniszter úrral.

A turisztikai létesítmények újranyitását május második felében, június elején tervezik. Május 18-tól minden üzlet kinyithatott és a vendéglátóipari egységek beltérben is kiszolgálhatják a vendégeiket. A max. 30 szobás szálláshelyek szintén kinyithatnak, kivételt képeznek a hegyiszállások és a nagyobb hotelek/hostelek.

Zdravko Počivalšek gazdasági miniszter bejelentette, hogy az idegenforgalmi ágazatnak további segítséget nyújt a kormány: várhatóan meghosszabbítják a munkahelyvédelmi intézkedéseket 2020 végéig, társfinanszírozzák a rövidített munkaidőt és további likviditási forrásokat, valamint az üzemeltetési költségekre 16 millió euró nagyságrendű nem visszatérítendő uniós forrást biztosítanak. Emellett az áfa-csökkentést fontolgatják a turizmusban. A harmadik gazdaságvédelmi intézkedéscsomagnak várhatóan része lesz a belföldi turizmust támogató „utalványok” biztosítása minden munkavállaló és egyéni vállalkozó számára.

A tárcavezető a likviditást biztosító intézkedések mellett a szektor átalakítását és új termékek fejlesztését segítő intézkedések bevezetését is sürgeti. Počivalšek szerint a válságot követően átalakul a turizmus: megváltoznak a turisták igényei, ezért a miniszter a szektor átalakítását szorgalmazza, alkalmazkodva a tömegturizmus helyett a fertőzések elleni biztonságot, nyugalmat, fenntarthatóságot és magas hozzáadott értéket kereső modern turista igényeihez.

Szlovénia rendkívüli mértékben függ a külföldi turistáktól, ezért az ország számára kiemelt fontosságú a határok mielőbbi megnyitása. Optimális megoldásként uniós szinten egységes határnyitási protokoll kidolgozását és megvalósítását látják.

Ha erre nem kerül sor, Szlovénia egyénileg fog egyeztetni a többi tagállammal. Horvátországgal létrejött megállapodáshoz hasonlóan törekedni fognak a határok megnyitására vonatkozó protokoll kidolgozására a szlovén turizmus számára fontos országokkal: Olaszország, Ausztria, Magyarország, Szlovákia, Németország.

A Szlovén Természetes Gyógyfürdők Szövetségének javasolta a szlovén kormánynak, hogy egyeztessen a közép-európai országok és Németország turizmusért felelős minisztereivel a határok mihamarabbi megnyitására vonatkozó protokollról.

Magyarország 2019-ben a beutazásokat tekintve az 5., a vendégéjszakákat tekintve a 7. küldőpiaca volt Szlovéniának. 2018-ban Magyarország volt Szlovénia 6. legfontosabb küldőpiaca a Szlovéniába utazó magyar turisták és azok Szlovéniában töltött vendégéjszakái szerint egyaránt.

 

Forrás: Magyarország Nagykövetsége, Szlovénia

Vissza a nyitólapra
Előző oldalra

Hírek

A Bizottság 116 millió euróval finanszírozza a regionális innovációs völgyeket a versenyképesség megerősítésére és az innováció előmozdításárae-conomy
A Bizottság 116 millió euróval finanszírozza a regionális innovációs völgyeket a versenyképesség megerősítésére és az innováció előmozdítására
2024. június 20.,
A Novo mesto-i Információtudományi Kar projektjeie-conomy
A Novo mesto-i Információtudományi Kar projektjei
2024. június 11.,
Szlovénia meghosszabbítja hat hónappal a határellenőrzést a Horvátországgal és Magyarországgal közös belső határokone-conomy
Szlovénia meghosszabbítja hat hónappal a határellenőrzést a Horvátországgal és Magyarországgal közös belső határokon
2024. május 23.,

Események

Connect2Slovenia - Nemzetközi Partnerkereső Esemény 2024
AGRA 2023
RÉSZVÉTELI LEHETŐSÉG A SZLOVÉN SEEMEET NETWORKING ESEMÉNYEN
KÖZBESZERZÉS – 2023
MODERN VÁLLALKOZÁSOK PROGRAMJA – VÁLLALKOZZ DIGITÁLISAN! – VÁLSÁGÁLLÓ DIGITALIZÁCIÓ 2.0 – ORSZÁGOS RENDEZVÉNY
Töltse le applikációnkat és találjon együttműködőkre
Applikáció letöltés részletesebb magyarázat...
Töltse le az e-Conomy applikációt telefonjára, táblagépére
Kompatibilitás: Android 4.4+; iOS 9.6+
Megjegyzés küldés
Értesítések
Vállalkozások száma : 124
Intézmények száma : 34